Übrigens

Kasia ma mesélte, hogy '68-ban az kiutasították a zsidókat Lengyelországból. Vihettek két koffert, és vagy Amerika, vagy Izráel. Történik ez a második holokauszt akkor, amikor Franciaországban tombol a szexuális forradalom...mennyi minden lehet másképp néhány ezer kilóméter miatt.

Aztán van ez a zseniális kisfilm, több fesztivál nyertese: http://www.youtube.com/watch?v=tfCPutZZ1tU

-- valami diadal, nem is tudom, mi fölött.

És ha olvasom Henny leveleit, amiket a háború után váltott a Berlinben maradt barátaival, megtudni, mi történt a családjával, akkor minden levél tele van pletykákkal, kivel mi történt a baráti körben, ki ment hozzá árjához érdekből, ki ment hozzá NSDP taghoz szerelemből, ki mennyit keres és kinek van ruhája a háború után: igen, ezekkel az apró cseprő, nagyon is mai, nagyon is életszagú dolgokkal bepofátlankodik a szekularizált valóság a pusztulás szentélyébe és színes festékkel graffitiket fest a falra. Ez az, ami miatt Ruthnak igaza van, amikor felhívja rá a figyelmet, hogy azért nagyon jó még a Zsidó Múzeum, mert nem a Soah-val ér véget, hanem tovább is bemutatja még a zsidóság életét a háború után.

És az előtt a hölgy előtt pedig térdre hullok és minden tiszteletemmel adózok, aki a következőt mondta Mnek, amikor M a túlélők utáni kutatásában őt is megtalálta valahol egy skandináv országban és beszélgetett vele, szóval az idős hölgy azt mondta Mnek: Wissen Sie, wenn mich Hitler damals nicht aus dem Land geschmissen hätte, wäre ich heute nicht diejenige, die ich bin."(Tudja, ha Hitler nem dob ki az országból, ma nem az vagyok, aki.)

És aztán a mi apró cseprő hétköznapi dolgaink, hogy kaptunk új hűtőszekrényt, mire Falk az egész konyhát átrendezte, csak egy fiókos szekrénynek nem maradt hely a nagy átrendezésben, kb 10 centi híja volt, hogy beférjen még valahová, és erre Falk lefűrészeli a tíz centit a szekrényből, és egy újfajta konstrukcuóban visszaszereli az oldallapot, szóval fűrészel itt a piszokhangos géppel este tíz után, és úgy kell nevetnem. Az elmúlt három napban ez a komód srégen állt a fal előtt, az ajtó negyedét eltakarta, hogy össze vissza kellett kerülgetni, de Falk meg akarta várni, míg mindenki beleegyezik a tervbe és az átrendezett konyháról elmondja a véleményét, és valahányszor megláttam reggel a konyhát a "provizórikus" szekrénymegoldással nevetnem kellett, és valahogy azt gondoltam, a provizórikus megoldásunkkal együtt fogunk meghalni -- dehát mire jók a péntek esték, ha nem szekrényfűrészelésre? Hát ilyen mókás itt nálunk az élet.