A felegyenesedés ajándéka

Egy barátnőm egyszer arról prédikált, hogy Jézus gyógyítása nem csak a testre, hanem a lélekre is kiterjed - sőt, elsősorban a személyt érinti meg. Nem emlékszem már pontosan, melyik történet alapján beszélt erről, meg hát nem is hallottam, csak olvastam ezt a prédikációt, de az nagyon megragadt, hogy az evolúciós emberré-válás modellt alkalmazta a lélek emberré-válására, a fölegyenesedés képét: Jézus megérint, és a görnyedt, terhek alatt meghajló lélek lassan fölegyenesedik, a deformált, torz alakja artikulált emberformává válik, és a tanítvány, a követő, az a fölegyenesedett, Isten-képű ember.
Ha egyenesen állsz, több levegő érkezik a tüdődbe, mélyebben lélegezhetsz, olyan magasra nyújtózhatsz, hogy magad sem hiszed, sőt, ugorni is tudsz, a fák ágait elérni, megérinteni a leveleket - egyenesen állva egészen más a perspektíva. Alulról nézve minden nagyobb nálad és félelmet kelt, beláthatatlan, és görnyedt háttal nem tudod a fejedet sem olyan szabadon forgatni, hogy föl tudnád mérni a távolságokat, mélységeket és magasságokat. Fölegyenesedve valahogy reálisabbá válik a kép, fel tudod mérni, meddig juthatsz el, melyek azok az ellenállások, amiket van esélyed legyűrni. Lehet játszani a cipősarok magasságával, pipiskedéssel, a karok magasba tartásával, gerincoszlop megfeszitésével, hogy még centiket nyerj az ég felé.

Csak fölegyenesedni nehéz, olyan lépésnek tűnik, amit ember nem képes megugrani. Vagy csak Kierkegaard hit-lovagja?

Mot mintha állnék, és a világ nem olyan ilyesztő. Most, mintha évek óta először, otthon lennék. A világban? Magamban? Itt, ahol lakom? Azok között, akikkel együtt élek? Mindegyik kérdésre igen a válasz, még ha úgy engedem is ki ezt a szót a számon, mint egy szappanbuborékot, ami bármelyik pillanatban, valaminek nekiütközve, azonnal szétpattanhat.

Ha kép-párti lennék, egész biztosan lefotóznám a szobám, hogy megmutathassam, milyen otthonos végre. A hétvégén egyszer csak, éjjel fél háromkor megjött az ihlet, és tudtam, hogyan kell kinéznie, hol kell a bútoroknak állniuk. Másnap megcsináltam, mindent oda toltam, ahová éjjel elképzeltem, és valóban, a helyére került ágy, szekrény, polc, asztal. Aztán Akával elmentünk az Ikeába, és vettem egy fotelt, ami most az ablak előtt áll, látom a fánkat, ahogy őszül, a szemközti házak falát, amin, mint egy hosszú lépcsősoron, reggelente fölkapaszkodik a nap az égre, az esőt, ahogy mindent beborít és összemos, és az eget, legyen pillanatnyilag akármilyen távolságban.
Annaval a vasárnapi bolhapiacon borospoharakat vettünk a wg-nek, mert azok még nem voltak a konyhában. Szépen összeválogattuk a legszebb kritálypoharakat (persze, nem igazi kristályok, de úgy néznek ki, úgy vannak csiszolva), és miután az árus azt mondta, hogy a nyolc pohárért 15 eurot kér, najó, legalább 10-et, megbeszéltük, hogy mi darabjáért egy euronál nem adunk többet. Mondtam aztán a férfinek, hogy ez van, nyolc euro vagy itt maradnak, és odaadta őket nyolcért. (Nem gondoltam volna, hogy még alkudni is képes vagyok.) A bicikliút oda és vissza, hogy minden a lehető legközelebb van ide, és az utcák, amiken Anna keresztülvezetett, hogy nem is tudtam, milyen szép ez a környék. Ezek a vasárnapok itt, ebben a városban, a csöndjükkel, a pihenő, sétáló emberekkel, a bicikliző családokkal. Ez az ősz, a gyönyörű színeivel, a rettentő hidegével, de ezzel a makulátlanul tiszta hétvégi egével.

És a tegnap esti sétám, ahogy természetesen megint eltévedtem ezen az ezernyi kis utcán, mert annyi a látnivaló, kalapüzlet, és egy bolt telis tele használt cipőkkel, és egy bolt, ahol csak napraforgóból és egyéb magokból készült, számtalan olajfajtát árulnak, az élet ámulatba ejtő gazdagsága, hogy olyan dolgokra lehet specializálódni, amiről talán még nem is hallottam. A sok kicsi étterem, mindegyik a maga saját hangulatával és világával (és igen, itt nyugodtan el lehet menni hetente egyszer vacsorázni, mert 8-10 euroért fejedelmien jól laksz, és az tényleg nem pénz), a Nikolaiviertel a TV-torony lábánál, mint egy délnémet falu...és ez a sóvárgás, ez a Hunger nach Allem, mert olyan sok mindent nem láttam még, és olyan jó lenne még sokat látni, ebből a perspektívából, innen --

-- innen szép az élet.