Tiergarten

Hogy az állatok hol voltak, azt nem tudom, nyilván nem kerekeztem be az egészet.
De délután, mikor végre kisütött a nap, nekivágtam a biciklimmel, hogy akkor megnézem Berlin tüdejét. Hát, ez megint egy olyan dolog, ami miatt azt gondolom, hogy ez egy emberhez méltó város. A közepén egy legalább tiszaligetnyi zöld erdő, kis tavakkal, számtalan ösvénnyel, ahol sétálnak, futnak. Kikötöttem én is a biciklim és futottam egyet, már nagyon hiányzott, és nagyon jól esett. Most már ez is megvan, ide fogok kijárni joggingolni. Tényleg, újra meg újra eszembe jut, hogy milyen jó dolgom van, biciklivel kb. 10 perc, a Brandenburgi Kapun át, jobbra a Reichstag, ott tekertem haza, a Spree mentén.

Aztán hogy hazajöttem, kitakarítottam a fürdőt, valami elképesztő, milyen iszonyú mocskos volt. (Úgy tűnik, ahol több ember lakik együtt anyuka nélkül, ott mindig így néznek ki a zuhanyzók.) Akával beszélgettem, kipanaszkodta magát egy nem sikerült albérlet miatt (ki kell innen költöznie márciusban), közben dinnyét ettünk, és örültem, hogy Aka ezt elmondta, mert ez valami olyan nyitottság, ami annyira németeknél nem szokott. (Ellenben az, hogy Ania csak úgy felhív délután, hogy hogy vagyok, az egy normális dolog a mi balkáni lelkünk viszonylatában.)

Holnap kezdődik a bevezető szemináriumunk, csütörtökig Berlin mellett leszünk, teambuilding. Annyira jó lesz végre ágyban aludni! Jójó ez a polifóm, de néha nagyon fázok, és arra ébredek, hogy már zsibbad a csipőcsontom, meg kell fordulni valami másik irányba, a földön szanaszét heverő dolgokról már nem is beszélve. De hát ez is egy tapasztalat. Ha majd misszionárius feleség leszek Afrikában, akkor hálás leszek érte.